Gyülekezeti kirándulás Sárospatakon

Gyülekezeti kirándulás Sárospatakon

A kora tavaszi jó idő beálltával gyülekezetünk kis csapata máris felkerekedett, hogy lassan szokássá váló országjáró sorozatunk következő állomására, Sárospatakra tegyen látogatást. Két résztvevő beszámolóját is ajánljuk a testvérek figyelmébe.

Bővebben

Dátum:
Igehely:
Máté 21:1-13
Igehirdető:
Találatok:
277
Igehirdetés megjegyzések:

1 Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bétfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus előreküldte két tanítványát, 2 és ezt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám! 3 Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat. 4 Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 5 „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül, igavonó állat csikóján.” 6 A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: 7 odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig felült rá. 8 A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. 9 Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! 10 Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Kicsoda ez? 11 A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta. 12 Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, 13 és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek.

Máté evangéliuma 21,1-13

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: telefonos egyeztetést követően bármikor
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer