Gyülekezeti kirándulás Sárospatakon

Gyülekezeti kirándulás Sárospatakon

A kora tavaszi jó idő beálltával gyülekezetünk kis csapata máris felkerekedett, hogy lassan szokássá váló országjáró sorozatunk következő állomására, Sárospatakra tegyen látogatást. Két résztvevő beszámolóját is ajánljuk a testvérek figyelmébe.

Bővebben

Dátum:
Igehely:
Apostolok cselekedetei 2:14-41
Igehirdető:
Találatok:
166
Igehirdetés megjegyzések:

14Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! 15Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, 16hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: 17„Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; 18még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. 19És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstoszlopot. 20A nap elsötétül, és a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. 21De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” 22Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, 23azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek. 24De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. 25Mert ezt mondja róla Dávid: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. 26Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, 27mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. 28Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.” 29Testvéreim, férfiak! Hadd szóljak nektek nyíltan ősatyánkról, Dávidról: meghalt, eltemették, és sírja is nálunk van mind a mai napig. 30De próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára, 31ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a holtak hazájában, és teste sem lát elmúlást. 32Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. 33Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. 34Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, 35míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.” 36Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. Az első gyülekezet 37Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? 38Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. 39Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. 40Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! 41Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

Apostolok cselekedetei 2,14-41

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: telefonos egyeztetést követően bármikor
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer