Pápán jártunk

Pápán jártunk

November 19-én gyülekezetünk elszánt kis csapata Pápára, református egyházunk dunántúli központjába indult lelkészünk, Sípos Aba Álmos és főgondnokunk, Békefi György vezetésével, akitől már útközben számos információt kaptunk a megtekintendőkről.

Bővebben

Dátum:
Igehely:
Lukács 9:28-36
Igehirdető:
Találatok:
30
Igehirdetés megjegyzések:

28. E beszédek elhangzása után mintegy nyolc nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment a hegyre imádkozni.
29. Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött.
30. És íme, két férfi beszélt vele: Mózes és Illés,
31. akik dicsőségben megjelenve, élete végéről szólottak, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie.
32. Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét, és azt a két férfit, akik ott álltak vele.
33. És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: "Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek." De nem tudta, mit beszél.
34. Alighogy ezt kimondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket. Nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek.
35. És hang hallatszott a felhőből: "Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok!"
36. Amikor a hang hallatszott, Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit a látottakról.

Lukács evangéliuma 9,28-36

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: telefonos egyeztetést követően bármikor
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer