Gyülekezeti kirándulás Sárospatakon

Gyülekezeti kirándulás Sárospatakon

A kora tavaszi jó idő beálltával gyülekezetünk kis csapata máris felkerekedett, hogy lassan szokássá váló országjáró sorozatunk következő állomására, Sárospatakra tegyen látogatást. Két résztvevő beszámolóját is ajánljuk a testvérek figyelmébe.

Bővebben

Dátum:
Igehely:
Márk 4:30-34
Igehirdető:
Találatok:
585
Igehirdetés megjegyzések:

Ünnepi istentisztelet - fiatalok konfirmációs fogadalomtétele (a felvételen csak az igehirdetés rész hallható)

 

30 Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?
31 Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön,
32 miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.
33 Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették.
34 Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.

(Márk evangéliuma 4,30-34)

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: telefonos egyeztetést követően bármikor
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer