Beszámoló a gyülekezeti hétről

Beszámoló a gyülekezeti hétről

Július 22 és 26 között ismét csendeshéten vehetett részt a gyülekezet apraja-nagyja, a tavaly már bevált helyszínen, Bagolyirtáson, a Stella Katolikus Egyházi Üdülőben. Az üdülő Mátraszentimrétől 2 km-re a Felső-Mátra szívében...

Bővebben

Dátum:
Igehely:
Róma 15:4-13
Igehirdető:
Találatok:
136
Igehirdetés megjegyzések:

4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.
5 A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint,
6 hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Zsidók és más népek együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben
7 Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.
8 Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket,
9 a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.”
10 Azután ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.”
11 Majd ismét: „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsék őt mind a nemzetek.”
12 Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.”
13 A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

(Róma 15,4-13)

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: telefonos egyeztetést követően bármikor
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer