Gyülekezeti hét 2024

Gyülekezeti hét 2024

Kedves Testvérek!   2024 nyarán szeretnénk ismét együtt lenni Isten igéje mellett - a tavalyi helyszínen, a mátrai Bagolyirtáson. A legfontosabb tudnivalók az alábbiak:  

Bővebben

Dátum:
Igehely:
Róma 7:14-25
Igehirdető:
Találatok:
148
Igehirdetés megjegyzések:

14 Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája.
15 Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.
16 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó.
17 Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.
18 Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt.
19 Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.
20 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.
21 Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem.
22 Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint,
23 de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.
24 Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?
25 Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.

(Pál levele a rómaiakhoz 7,14-25)

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: telefonos egyeztetést követően bármikor
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer