Vacsora után leültünk a nappaliba, ahol Levente (Béláék legfiatalabbik nevelt fia) először gitártudását, majd gitárját megfordítva dobtudását mutatta be. A dob az új kedvenc hangszere, ifivezetője tanítgatja a ritmusokra. Ennek apropóján megtudtuk, hogy a zilahi gyülekezet indított egy külön ifit a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ide jár Levente, Ibolya és Zsuzsi is (Béláék két legkisebb lánya). Miután kiderült, hogy Radnói Attis balkezes gitáron is elég jól játszik (ugyanis Levente balkezes) Attisék lent maradtak zenélni és játszani a gyerekekkel én pedig felmentem Katicához beszélgetni. Katica sokat mesélt magáról és az iskoláról. Csodálkozva hallgattam, hogyan lehet valaki ilyen fiatalon ilyen érett gondolkodású. Az érettségire készülve 34 kilóra lefogyott (ő az a lány, aki vér szerinti szüleinél kiskorában marószódát ivott, ami tönkretette a nyelőcsövét). Tervei szerint érettségi után kihagy egy évet, valahol dolgozni fog, majd Nagyváradon folytatja az egyetem képzőművészeti szakán. Később megtudtam, hogy sikeresen leérettségizett - a rajz érettségi például 5-ösre sikerült. Az alábbi képet az érettségire készítette:
Bélával este beszélgettünk. Nagyon fáradtnak tűnt. Mióta átadta fiának az autószerelő műhelyt, egy pékségben dolgozik áruszállítóként. Minden nap, sokszor szombaton is hajnalban kel és viszi az árut. Mindennapos terheiket növeli, hogy két kisunokájukat (nevelt lányuk gyerekeit), akik évek óta náluk vannak, most visszavették a szüleik magukhoz. Már csak hétvégenként lehetnek Béláéknál, pedig ott szeretnek lenni. Tanúi voltunk, amikor a két gyerek vasárnap délután elköszönt a nagyszüleitől: a kislány szemében könnyek voltak, a mindig eleven fiú pedig bánatos és levert volt. Nem tudják Béláék, hogy miért csinálják ezt a szülők, miért okoznak fájdalmat a gyermekeiknek...
Nem sokkal a gyerekek után mi is elbúcsúztunk. Átadtuk az adományokat, hálásak voltak, megköszönték, hogy gondolunk rájuk. Kaptunk útravalóul házi süteményt és házi szörpöt. Mikor elindultunk esett az eső, ezért csak kocsiból néztük meg a híres zilahi Wesselényi szobrot, majd egy rövid szilágycsehi kitérő és 7 óra autóút után késő este érkeztünk haza Budapestre.
Jól éreztük magunkat ezúttal is kint. Hiszen ebben a nem mindennapos terheket hordozó családban a szeretet és az egészséges légkör szinte kézzel foghatóvá teszi, hogy jelen van az életükben, Akiben hisznek.
Tálas András (2013 május)