Reménységgel vártam, biztosan jó lesz a nagyváros zajából, panelek katlanjából a fák sűrűjében, hűvösében, gyülekezeti közösségben, lányom és vejem őrző közelségében. Nem csalódtam. A Mátra most is olyan gyönyörű, mint amit fiatal koromban többször megtapasztaltam. A szálláshely kényelme, hűvöse azonnal magába fogadott. Áy Márti testvérünk már ott várt minket, precizitása, figyelmessége a szokásos. A közel 80 fős csapat, köztük sok kisgyermek elfoglalhatta szobáját.
Ezután izgatottan vártuk az együttlét programjának ismertetését, különösen a kiscsoportos beosztást. Lelkészünk – korábbi szokásának megfelelően – az először közöttünk lévőket és a fiatalokat saját csoportjába osztotta. Eléggé meglepett, hogy én (sokszorosan táborozó, a legidősebbek egyike) szintén ebbe a csoportba kerültem.
A reggeli elfogyasztása után megkerestük csoportunkat. A miénk 13 főből állt, és ráadásként egy csecsemő szundikált édesanyja bébi-hordozójában. Idilli látványa eszembe juttatta korábbi versemet: ”Nem tudhatja még a pöttömnyi kisember, / nagyobb biztonságot soha-sehol nem lel / pedig erre vágyik egész életében / mint amit most meglelt jó anyja ölében.”
A reggeli igetanulmányozás és imaközösség csoportjában 3 házaspár is volt, akik nem gyülekezetünk tagjai. Sajátos feladatokat végeznek, komoly lelki identitással. Jó volt meg látni, hogy másik gyülekezetben, más-más körülmények között, de azonos céllal és azonos cél felé igyekszünk hitéletünk útján. Beszélgetéseinkből, megszólalásainkból látható vált Urunk megtartó kegyelmébe vetett bizalmunk, és a szolgáló lelkület fontossága.
A református bibliaolvasó kalauz szerint 1 Tim. 2/8-15, 3/1-16, 4/1-5. versei szerint haladtunk, mely a gyülekezet vezetőinek, tagjainak, közösségi és családi életében végzendő feladatával, kegyes életvitelével foglalkozik. „.. hogyan kell forgolódni az Isten házában, amely az élő Isten egyháza.” A rendelkezésre álló idő nagy részét az ige körüli aktív beszélgetés töltötte ki, és így az imaközösség háttérbe szorult. Mindannyian éreztük, hogy gyülekezeti életünkben a Szentlélek mozdító kegyelmére van szükségünk, hogy ellenálljunk az ördög megtévesztő munkájának, mely korunkban egyre fokozódik.
A délelőtt további részét énektanulással folytattuk. A „barna énekeskönyv” (Krisztus az énekem) ismert és kevésbé ismert énekei szívemhez közelebb állnak, mint a szép, de régi magyarsággal megszólaló, nehezen énekelhető zsoltárok.
Az előadás témája: Miért jött Jézus a világba? Biblia olvasóként spontán jött válaszom: …”hogy megkeresse és megtartsa, aki elveszett”,.. de ettől mélyebb megvilágításban hallhattuk négy nap alatt:
- Azért, hogy az Atya akaratát cselekedje
- Azért, hogy a törvényt betöltse
- Azért, hogy szolgáljon és életét adja sokakért
- Azért, hogy világosságunk legyen
Rövid pihenés után az előadás megbeszélése, következett, mit értettünk meg, vagy mit nem értettünk meg, majd az ebédlő felé indultunk.
Délután szabad programok voltak, az előző évekhez hasonlóan, mely a közösség megélésének örömét, építését szolgálta. Sok kisgyermekes család volt közöttünk. Üdítő volt kedves lényük, játszódásuk nézése, de a gyermekekkel foglalkozó testvéreknek gondot jelentett az éppen csak totyogó kisgyermekek foglalkoztatása.
Gyuri testvérünk – privát életének tárházából élve – kirándulásokat szervezett, gyalogló és autós formában is. Számomra emlékezetes marad Fallóskútra indított gyalogtúra, ahova meredek erdei úton jutottunk el, ami komoly kihívást jelentett nekem. Ez egy búcsújáró hely, Mária kápolna épült ide, melynek lépcsőjét sok-sok cserép virág díszítette, valamint csapatunkról készült fénykép is. Locsolását a bővizű kút biztosította, ahol mi is boldogan oltottuk szomjúságunkat.
Másik délután autókkal indultunk Galyatetőre. Személyes vágyam volt oda eljutni, mivel férjem munkássága a Kodály-módszerhez kapcsolódott és ennek én tanúja és élvezője voltam. Tudtam arról a Kodály Zoltánról elnevezett kápolnáról, ahova betértünk pihenni, és közben hallgattuk Gyuri testvér ismertetését a mester életútjáról. Láthattuk azt a kezdetleges orgonát, ahol a Psalmus Hungaricus komponálását kezdte. Ez a kórusmű az 55. zsoltár szövegére íródott Kecskeméti Vég Mihály XVL. századi prédikátor-költő szövege szerint. A kilátóba sokan felmerészkedtek. Én a 10 emelet magasságú lépcső megmászására nem vállalkoztam.
Harmadik nap Pásztóra múzeum látogatásra, valamint Tar községben XIII. századi templom megtekintésére sokan elmentek, melyből én kimaradtam.
A záró esténket Fischerné Ildikó szervező készsége, kreativitása, kvíz játéka tette emlékezetessé. Összekötő szövegei a kérdések feltevése előtt, és a hibás válaszaink miatt való „bosszúságunk” derűt varázsolt közénk. A nyerő és vesztes csapatok egyaránt ajándékot kaptak, Ildikó ajándékaként. Említést érdemel az a tény, hogy ellátásunkat milyen kevés személyzettel oldották meg. Gábor atya volt a „mindenes”. Érkezésünkkor ő fogadott, ismertette a szálló építésének történetét, célját, és segítségét ajánlotta fel, akár a kávégép, akár más eszköz meghibásodása esetén. Csodálattal néztem, hogy a ház körüli építési, kertészeti munkákat is ő végzi. Novához viszonyítva az étkezésünk szerényebb volt, de én örültem, hogy kikapcsolódhattam az otthoni bevásárlás-főzés teendőiből és hálásan fogyasztottam az elénk tett ételt. Átéreztem annak súlyát, hogy 80 főre mindezt egy gazdasszony végezte egy gyakorlatát teljesítő fiatal fiú segítségével.
A négy napra zsugorodott csendeshét hamar eltelt, de testi pihenést, lelki gazdagodást és testvéri kapcsolatok erősödését szolgálta. Számomra olyan volt, mint mikor Jézus pihenni hívta tanítványait – csak „magunkban” a túlsó partra. Nagy szükség van ebben a rohanó, zajos világban földi teendőinkből kilépve égi teendőinkkel foglalkozni.
Kiss Józsefné, Zsóka
Kedves Gyülekezet!
Örömmel vettük a kérést, hogy írjunk az élményeinkről a bagolyirtási csendeshétről. Mint köztudott, a nők szeretnek csacsogni, ezért bátorkodtam kézbe venni én a tollat és egész családom nevében megírni a benyomásainkat.
Több éve járunk a gyülekezetbe, mégis ez volt az első csendeshetünk. Most éreztük a férjemmel a hívogatást a szívünkben, hogy nekünk ott a helyünk! Izgatottan és kicsit félve vártuk milyen lesz, ám túlzás nélkül állítom, hogy minden várakozásunkat felülmúlta! Gyönyörű környezetben töltöttük ezt a pár napot, a szálláshely szépen gondozott és tiszta volt. Igaz, menetközben akadt néhány apró hiányosság, de bebizonyosodott, hogy összefogással és humorral orvosolható minden!
Mélyen a szívembe fészkelte magát a gyermek alkalmaknál szolgáló hölgyek – na és persze egy nagyon kedves fiú – csapata! Áron fiunk sokat tanult az Úr Jézusról, reggelente pattant ki az ágyból, hogy mehessen az alkalmakra! Kisleányunkat, Adélt, pici kora ellenére bevették a csapatba, részt vehetett játékokban, ringatták, felügyelték csúszdás kalandjait, míg mi Istivel kivétel nélkül részt vehettünk minden alkalmon! Jó érzés volt látni, ahogy az idősebb korosztály, mint unokáikkal bántak a gyermekekkel, vigyáztak rájuk és sokat mókáztak.
A kötött menetrend szerint, a reggeli után kiscsoportos alkalom volt, ahol a napi igét tanulmányoztuk interaktív módon, a végén imaközösséggel. Mi ezt nagyon élveztük, szuper volt a hangulat és sok jó gondolatot vittünk haza magunkkal.
A hét vezérfonala a "Miért jött Jézus a vilagba?" témakör körül mozgott, délelőtt és este is volt előadás, mi mégis elhallgattuk volna még pár napig!
Sokáig a csendeshét hatása alatt voltunk, a hazaérkezésünk utáni napokban a Biblia olvasásnál hiányoltuk a "kis reggeli csapatunkat".
Ami számunkra az egyik legpozitívabb élmény, hogy megismerkedhettünk jobban a testvérekkel és immár vasárnaponként a templomban a kedves arcok mellé már élmények is kapcsolódnak. A közösség erősödött a testvéri kapcsolatokban, mélyebb imaközösségben és a legfontosabb: az Úr Jézus iránti elköteleződésünkben.
Szeretettel:
Dulszi – és kedves családom: Isti, Áron, Adél