"Karantén versek"
Karanténban
Kong az üresség körülöttem.
Üresség még sincs szívemben.
Fáj szeretteimnek hiánya,
de velem van életem Királya.
Világjárvány van tombolóban.
Nyolcvan évem bár elhalóban,
életcélom is elhagyóban,
de él reményem biztatóan.
Bibliámból szól Istenem:
Veled vagyok, veled leszek,
bízzál, végig fogom kezed.
Pőrén állok eléd…
Zsibongó, vírust üvöltő
hírek özönéből
menekülök el nem avuló
Igéd közelébe.
Ha szépítgetném most magam,
üresen kongna jaj-szavam.
Pőrén állok eléd Uram,
minden maszk lehull énrólam,
ha rám nézel, s tekinteted
felfedi minden bűnömet.
Sok felhalmozott lim-lomot,
– értéktelen hulladékot –
lerakok kereszted alatt,
keresem bocsánatodat.
Nem szóözönnel kereslek,
de belső csendben figyellek.
Jóbként számon a kezem.
Te beszélj hozzám, Istenem.
Üres szívvel várom szavad,
Igédből útmutatásodat.
Erősítsd bágyadt hitemet,
jöjj, most ölelj át engemet.
Fohász
Négyfal közé bezárva
egyedüli magányban,
mi az, mit én még tehetek,
hogy szolgáljalak Istenem?
Van még számomra feladat?
Vagy befejezem utamat?
Gyilkol vírusos áradat,
kifelé lépni nem szabad.
Felfelé szabad csak az út!
Rabságomon Te vagy az Úr.
Nálad lelem nyugalmamat
és megmondod a dolgomat:
magányban, csendben tefeléd
vigyem kérésem özönét.
Családomért, hogy legyenek
hozzád megtérő gyermekek.
Te szabd meg életsorsukat
s ők ehhez tartsák magukat.
Kérlek hittestvéreimért,
lelki harchoz fegyverzetért.
Öltsük fel, mit kínál Igéd,
hitünk ne adjuk semmiért.
Erősítsd meg szolgáidat,
tisztán hintsék a magvakat,
termővé váljon a határ,
ha az aratás ránk talál.
S akik még nem a tieid,
add, hogy nyíljanak szemeik,
nyisd meg szívük, nekünk a szánk,
hogy hívni tudjunk Tehozzád.
Esdek népünkért, hazánkért,
országvezető szolgádért,
adj békességet és hitet,
ébreszd fel magyar népemet.
Te mondtad azt, hogy kérjetek.
Hallgass meg, édes Istenem.
Anyák napján
Uram! Hozzád jövök,
fogadj közeledbe,
valós jelenlétedbe.
Benned meglelem önmagam,
és önmagamban Téged.
Most vasárnap reggel van,
nem mehetek házadba,
pedig éltem sodrában
ez volt menedékem.
Vírus elől elbújva
telik éltem, magányban.
Jöjj Te az én házamba,
szívem közepébe.
Ez a nap anyák napja.
Anya vagyok, s nagymama.
Szívem hálás, jól tudod,
mert ez Te ajándékod.
Köszönöm, hogy szeretnek,
velem együttéreznek.
Jönnek, hogy köszöntsenek,
házamba belépjenek
védőmaszkban, vigyázva,
illatozó virággal.
És én ugyan mit adhatok?
Azt, hogy értük imádkozok.
Kérlek, kísérd pályájukat,
rendelj melléjük társakat,
adj szívközeli vágyakat.
Járja át a szívüket
az Isteni szeretet,
tudják egymást szeretni,
mindent megbocsájtani.
Úgy, mint teszed Te, velünk.
Bocsáss meg, mert vétkezünk.
Míg itt vagyok e létben,
kérem Tőled, s remélem
meghallgatod kérésem.
Természetközelben ("engedélyezett" séta)
Örök rend
Kopog a fán a harkály doktor.
Keresi a fában a férget.
Gyógyítani akar, vagy jól lakni?
Jönnek elém a nagy kérdések.
Részekből áll össze az egész,
– míg sétálok az úton és nézem –
ébred a tavasz – örök rend szerint –
Isten alkotta szép természet.
Ami harkálynak eledel,
orvosság a beteg fának.
Minden-mindennel összefügg!
Áldalak ezért jó Uram, áldlak.
Cél nélkül
Hova sietsz kisbogár
beton sivatagban?
Itt hagytak a társaid
egyedül, magadban?
Tűnődök itt a padon,
ahogy utad nézem.
Figyelem küszködésed
járda göröngyében.
Van célod, vagy cikázol,
jobbra-balra térülsz,
nagy igyekezettel.
Lehet, meg is sérülsz.
Sokan járnak az úton
– óriásnak tűnnek –
ily picinyke bogarat
tán' észre sem vesznek.
Utadnak mi a célja?
Odaérsz-e végre?
Cél nélküli utadnak
egy pillanat, és vége.
És az ember céljait
vajon megtalálja?
Cél nélkül csak őgyeleg
merre viszi lába.
Értelmet az életnek
örök célok adnak.
Ha célt leltél, ne tartsd meg,
add tovább sokaknak.