Megérkezésünk után üdvözölhettük a busszal értünk jött német testvéreket, majd nemsokára egy közeli parkolóban megkezdődött a varázslat. Pillanatok alatt padok kerültek elő, megterítették a pihenőhely asztalait, s a fáradt utazókat finomabbnál finomabb falatokkal halmozták el vendéglátóink.
A nap első programja Wuppertal gyönyörű negyedének, Elberfeldnek úgynevezett holland református templomának és temetőjének megtekintése volt, ez a gyülekezet is az ó-reformátusok közösségéhez tartozik. Megtekintettük az elberfeldi templomalapító lelkipásztor sírját is. Természetesen itt is szívesen fogadtak minket, és kísértek bennünket a nap folyamán. Következő programunk Wuppertal egy másik negyedébe, Barmenbe vezetett és nagyon különleges volt. A Barmeni Egyezmény helyszínét, a Gemarker templomot és múzeumot néztük meg. Egyedülálló, hogy itt békében megfér a romjában is pompás, és modern stílusban újjáépített barmeni templom, és az udvarára később felépült zsinagóga közössége és látványa.
De mi is az a Barmeni egyezmény? Barmenben 1933-ban szólaltak fel először közösen lutheránusok, reformátusok és uniáltak, amikor is a Barmeni Nyilatkozatot megfogalmazták. Az itt megfogalmazott tételek számos keresztyén számára adtak ösztönzést és jelentettek eligazítást, nemcsak a német nemzeti szocializmus idején, hanem a második világháború utáni újjáépítés során is. Ennek a hitvallásnak 2. tézise tudatosan kimondja a keresztény hit követőit összefogó hittételt a kialakuló diktatórikus államhatalommal szemben: amely szerint Jézus Krisztus mindenki számára a bűnbocsánat Isten általi ígérete, és Jézus Krisztusban felszabadít a világ istentelen kötözöttségeiből. A Barmeni Nyilatkozat a hitvalló egyház hitvallása lett és ez által politikai jelentőséget is kapott.
Délután a híres wuppertali magasvasúttal utazhattunk. 1901-ben építették. A város beépítettsége miatt egy hagyományos villamosvonal nagyon drága lett volna és a Wupper-patak is nehézséget jelentett. Hát a találékony németek egy mérnök javaslatára a vonalat egysínű magasvasútként építették meg a patak felett, ez volt a legolcsóbb megoldás. A vasút követi a Wupper folyó medrét, utcák, terek fölött visz az útja némileg himbálózva és néhány útitársunkat alaposan megkínozva.
Estére buszunkkal megérkeztünk kedves vendéglátóinkhoz. Ki-ki üdvözölhette régi barátait, mások kedves új házigazdához kerültek, de mindegyikünket hatalmas szeretettel fogadták vendéglátóink.
A második napon, csütörtökön gyalogos városnézésre indultunk, majd kísérőinkkel felszálltunk a 30 személyes, traktor vontatta, kényelmes kocsira. Nemcsak a települést, hanem a környékét is megszemlélhettük a kirándulás során. A jó idő is mindvégig elkísért bennünket. Utunk kukoricások, krumpliföldek, biogáz telepek, családi gazdaságok, csatornák mellett vezetett. Természetesen mindenütt a legjobb minőségű utakon haladt a jármű erdőkben, kukoricásban. Első megállónk egy szép kert volt az erdő szélen, melyet egy ráérős német hölgy szépítget, építget kedve és ízlése szerint. Főként évelőket ültet a tőzeges puha talajra. S a hatalmas kertben mindenütt valamilyen ötletes, mókás kis figura bújik meg padokon, fákon, fák alatt.
Azután homokbányák mellett elhaladva, a mindenkor mozgó hatalmas szélkerekek sora következett. Egyet megnéztünk építése közben is. Imponálóak a méretei. Nemsokára a wilsumi ó-református templommal ismerkedhettünk meg, itt az előző hoogstedei lelkész, Christoph Heikens édesanyja szolgál.
Ebédre pizzát ettünk, majd folytatódott a program, Itterbeck falumúzeumát látogattuk meg. 2005-ben úgy döntött az itterbecki faluszépítő egyesület, hogy régi, pusztulásnak indult parasztházakat önkéntes munkával felújítanak, ezeket értékes emlékekkel rendezik be. Így alakult ki a falusi iskola, a kis szatócsbolt, a régi kovácsműhely ás a különleges fűrészmalom is.
Láthatóak a régi mezőgazdasági eszközök. A főépületben kialakított „Booimann pajta " kávézóban kávéval és finom sütivel vártak, megnézhettük a kiállítást is, amely a régi, vidéki életet mutatja meg. És még mindig nem volt vége a napnak, következett a lönsbergi kilátó, amelyből csodálatos a kilátás a bentheimi grófság lankáira és a szomszédos Hollandiára is. Vacsorára visszaérkeztünk Kalléba, ahol épp a helyi férfikórus a „Hoogsteder Heimatsenger” adott nyárbúcsúztató koncertet népviseletben. Köztük énekel a gyülekezet egyik férfitagja is. Harmonikaszóval fújták a vacsorához való szép népdalokat településük ifjabbjainak és idősebbjeinek a német naplementében.
A következő napon, pénteken gyülekezeti kiránduláson vettünk részt, amelyet nagy örömünkre a mi kívánságunkhoz igazítottak. Különbusszal a csatornáiról hires hollandiai faluba, Giethoornba mentünk. Útközben ebéddel láttak vendégül a madárvilágáról is híres Vechte csatorna hollandiai torkolatánál egy szép étteremben.
Észak Velencéjének is nevezhetnénk Giethoornt, ahol se utak, se autók nincsenek.Csatornáit barnára festi a mindenütt jelenlevő tőzeg. Giethoorn házait csak gyalog, fahidakon vagy vízen csónakokkal lehet megközelíteni Megközelítőleg 7 és fél km csatorna folyik át a falun, ezeken keresztül 50 kis fahíd ível át. A forgalom legnagyobb része a vízen bonyolódik az úgynevezett “suttogó-hajókon”, azért suttogó, mert csendes, elektromos motorral működnek. A szűk csatornákat átívelő fahidak, a falu csodás eredeti szerkezetű, nádtetejű házai, a gondozott kertek szépsége elbűvöli az idelátogató kirándulókat.
Szombat délelőtt jó hangulatú, játékos bibliai vetélkedőben mérhették össze ismereteiket a német-magyar vegyes csapatok. Mivel a fiatalok rendezték, mindenféle vidám játék is előkerült. A Biblia ismeretéről is számot adhattak a versenyzők, de az egész út idején is hallhattunk ige magyarázatot. Gondnok testvérünk, Békefi Gyuri most az Úri imádság, a „Miatyánk” egy-egy mondatát segített megérteni naponta számunkra. Délután a kedves gyülekezeti tagok autókkal a közeli nagyvárosba, Nordhornba vittek minket. Ott ki-ki nézelődhetett, vásárolhatott. Mi is megnéztük a városka csatornáit, csónakázó tavát. 
Aztán elvittek bennünket Frenswegenbe, az egykori Ágoston rendi kolostor épületét megnézni. A kolostort 1394-ben alapították. Izgalmas, modern stílusban újították fel a háborúban lebombázott épületet, amely ma ökumenikus találkozóknak, kiállításoknak, koncerteknek ad helyet.
Amíg mi kirándultunk, a gyülekezet már elő is készült az esti grill partira. A frissen sülő húsok mellé ki-ki elhozta a saját saláta-különlegességét is. Ide mindenki hivatalos volt, szép számmal össze is gyűltünk. Az este fénypontja az új lelkipásztor, Hermann Teunis bemutatkozása volt. A mi kedvünkért utazott ide a gyülekezethez, hogy köszöntse a magyar vendégeket Békásmegyerről és Csillaghegyről. Az együtt töltött ünnepnap, a vasárnap következett. Ilyenkor mindenki iparkodik, hogy az egész család részt tudjon venni az istentiszteleteken. A legtöbb munkát előző este elvégzik, az állattartók csak a legszükségesebb munkákat (pl. fejést) látják el vasárnap, pedig sok helyen 200, 300 szarvasmarha bőg az istállóban. Az ünnepnap nagy részét Isten házában töltik. Mi is részt vettünk a délelőtti és a délutáni istentiszteleteken is, ahol vendég lelkész szolgált. Délután együtt kávéztunk a vendéglátókkal. Búcsúzásul átadtuk a békásmegyeri és a csillaghegyi gyülekezet üdvözletét és ajándékait is. Elkészültek a csoportképek a templom előtt, majd hajnalban innen indulva vettünk búcsút házigazdáinktól, akik ezúttal is őszinte szeretettel láttak vendégül bennünket.
Dortmundból a repülő baj nélkül hazarepített minket Budapestre.
Sokat töprengek azon, hogy miért is megyek már többedszer Hoogstedébe? Mert mindig rácsodálkozhatom az egyszerű, dolgos, hívő németek kedvességére? Azért mert épülhetünk hitben, szeretetben határokon túl is? Mert testvérek vagyunk az Úrban? Mert betekintést kaphatunk a hívő német családok puritán életébe, ünnepeibe és dolgos hétköznapjaiba? Mert nagy gonddal megtervezett programokat készítenek elő nekünk Hoogstedében és a környékén, és egy kicsit Hollandiában is? Mert nem csak a németekkel ápoljuk ilyenkor a kapcsolatot, hanem a velünk utazó csillaghegyi testvérekkel is? Vagy egyszerűen, mivel illik viszonozni az ő kedvességüket?
Igen, ezekért, lelki táplálékokért, és még sok egyéb apró örömért történik a találkozás évente itt, vagy Németországban. Mindenkit bátorítok, hogy éljen a lehetőséggel és legalább egyszer menjen, nézze meg, hogyan is élnek arrafelé az emberek. Nincsenek nyelvi- és kulturális akadályok, nyitott, segítő, elfogadó testvérek a mi hoogstedei barátaink immár 21 éve.
Garainé Bata Márta
(2015.12.28)
Néhány további kép a Képgalériában tekinthető meg a hoogstedei útról.
vasárnap 09:30