Kedves Testvérek!
Az elmúlt hétvégén személyesen vittem el a zilahi református árvaházba 400.000 Ft-ot, melynek tekintélyes részét a békásmegyeri gyülekezet adománya tett ki. Ezért röviden szeretnék beszámolni az árvaház jelenlegi lelki állapotáról. Mint azt sokan tudják, nem egy szokványos, intézményi keretek között működő otthonról van szó. Az Erdődi házaspár befogadó, gondoskodó szeretetéből telt meg saját házuk többnyire lelki és sok esetben fizikailag is sérült gyermekekkel. Egyikük, Levente mostanában igen nagy terhet jelent Bélának és Julikának, a ház vezetőinek. Az ő esetében is összetett problémáról beszélhetünk, amit csak súlyosbított az elmúlt időszakban, hogy eredeti szülei olyasmivel hitegették, amire korábban se, és most sem képesek: magukhoz venni és ajándékokkal meglepni.
A fiatal fiú érthetően összezavarodott, és egyébként sem ép idegi állapota kórházi kezelésre szorult. Közben az iskolából is eltanácsolták viselkedése miatt. Julika, nevelőanyja ezekben a napokban annyit idegeskedett miatta, hogy a korábban megromlott látását szinte teljesen elvesztette. Orvosa szerint ez nem végleges állapot, ha ki tudja magát pihenni, és csökken a stressz az életében, újra láthat majd valamilyen szinten. Imádkozzunk az ő gyógyulásáért is!
Most nem említem részletesebben Katicát, akin néhány éve egy egymillió forintba kerülő műtétet kellett végrehajtani, Zsuzsikát, aki tizenéves kora ellenére csak „édesanyáékkal” egy szobában tud aludni, Levente testvérét, Ibolyát, aki szintén viselkedés zavaros, és a többi gyermeket, akik nekünk egyenként is elég fejtörést, leterheltséget jelentenének.
Inkább néhány reményt keltő szót írok még a múlt hétvégével kapcsolatban. A gödöllői református gyülekezet küldött velem egy gyengén látóknak szóló Bibliát, aminek nagyon örültek, valamint egy, a réginél szebben zengő gitárt Leventének. Amikor odaadtam neki, a következő éneket játszotta rajta, és énekelte:
„Én még mit sem tudtam Rólad, Te már akkor szerettél,
Anyám méhétől fogva rám gondot viseltél.
A magam útját jártam, mikor szelíden hívtál,
A szívemre beszéltél, és megváltoztattál…”
Ekkor úgy éreztem, megérte a fáradságot a hosszú út, és hiszem, hogy a pénz is jó helyre került.
Este, amikor a gyerekek lefeküdtek, hárman a szülőkkel elcsendesedtünk, és egy áhítatos könyv aznapra szóló részéből bátorítottuk egymást, és imádkoztunk azért, hogy Istenre tudjuk bízni mindazt, amiért sokszor aggódunk, de meg nem tudjuk oldani. Egyik lányuk imádság közben jött le az emeletről, és látszott rajta, hogy nem először látja nevelőszüleit Mennyei Atyánk elé borulni.
Hálát adok a testvérek áldozatos adakozásáért, és köszönöm a bizalmat, hogy sokan ismeretlenül is támogatják ezt a mindennapos küzdelmekkel teli missziót.
Őszinte szeretettel:
Tar Zoltán
(gödöllői beosztott lelkész)
2012. június 3.
A képek még a 2011. decemberi látogatáskor készültek.