Gyülekezeti kirándulás Sárospatakon

Gyülekezeti kirándulás Sárospatakon

A kora tavaszi jó idő beálltával gyülekezetünk kis csapata máris felkerekedett, hogy lassan szokássá váló országjáró sorozatunk következő állomására, Sárospatakra tegyen látogatást. Két résztvevő beszámolóját is ajánljuk a testvérek figyelmébe.

Bővebben

Dátum:
Igehely:
I. Korinthus 4:14-21
Igehirdető:
Találatok:
125
Igehirdetés megjegyzések:

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet.
15 Ha tanítómesteretek sok ezer volna is Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok Krisztus Jézusban.
16 Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim!
17 Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben.
18 Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnék hozzátok.
19 Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok, és megismerkedem majd ezekkel a felfuvalkodottakkal, de nem a beszédükkel, hanem az erejükkel.
20 Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.
21 Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?

1Korintus 4, 14-21

Elérhetőség

Budapest-Békásmegyeri Református Egyházközség

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 8. (térkép)
Lelkipásztor: Sípos Aba Álmos
Fogadóórák: telefonos egyeztetést követően bármikor
Mobil: +36 30 520-7292
Tel./Fax: +36 1 243-4689
Email: lelkesz@refbekasmegyer.hu
Webmester: webmester@refbekasmegyer.hu
Facebook-oldal: ReformatusBekasmegyer