Ajánló

Legfrissebb album

Kedves Testvérek!

Írásom célja, hogy örömömet megosszam azokkal a testvérekkel, akik nem lehettek jelen 2017-ben a novai csendeshéten. Az ott elhangzott előadás lényegét szeretném felvázolni, és leginkább kedvet csinálni, hogy az előadásról készült hangfelvételt utólagosan meghallgassák, hogy részesülhessenek annak lelki áldásaiban.

Gyülekezetünk több éve e zalai, csöndes, a nyári hőségben is kellemes klímájú kis faluba vonul vissza lelki feltöltődésre, ahol az egyre javuló ellátás mellett pihenhet, szórakozhat és részesülhet Isten lelki áldásaiban.

Az idei év a protestánsok számára különleges évforduló is egyben, mert a reformáció 500 éves évfordulóját ünnepelhetjük. Sipos Aba Álmos lelkipásztorunk előadásait a reformáció témakörében állította össze. Sokunk véleménye szerint igen áldott, alapos, jól érthető, igei alapokon nyugvó, lelki javunkat szolgáló előadássorozatot hallgathattunk meg. Az öt nap kb. 90-90 perces alkalmain a reformáció öt fontos fókuszpontjáról szólt.

Ez az írás csak arra lehet alkalmas, hogy ízelítőt adjon néhány általam fontosnak vélt kérdésről és gondolatról, és felkeltsem az érdeklődést az előadás meghallgatására. Jelzem, hogy az előadásról készült hangfelvétel az iratterjesztésben az istentiszteletek előtt és után elérhető.

Azzal kezdem, hogy a mozgalom szereplői: Luther, Kálvin, Béza, Bullinger, stb. nem egzaltált önmutogató, a maguk dicsőségét kereső emberek voltak, hanem a kor római katolikus szellemétől áthatott, hithű teológusok, szerzetesek, a római katolikus teológia ismerői, művelői tudósai, akik a Biblia ismeretének lelki kényszere és a katolikus dogmák és tanítások, valamint szervezeti élet ellentmondásai alatt gyötrődtek. Keresték az igazságot az üdvösséghez vezető igaz utat. Így elmondható, hogy a reformáció a katolikus egyházon belül indukálódott, táptalaját a katolikus egyház belső ellentmondásai szülték. Valójában egy lelki megújulási folyamat volt. Időben több évtizedre tehető az az időintervallum, amíg zajlott. Ez a lelki megújulási folyamat elsősorban a tanításra hatott, de hatással volt az egyház szervezeti életére, sőt az egész társadalomra is. Az előadás szinte kizárólag a tanítási tételeket érintette.

Az előadás legfőbb témája az volt, ami a reformátorokat is izgatta: hogy miben kell megújulnia az egyháznak? Válasz: abban a kérdésben, hogy milyen igaz út vezet az üdvösségre, és az egyház hogyan tegyen bizonyságot erről az igaz útról.

Luther önvallomásából tudhatjuk, hogy fizikai és lelki téren mit szenvedett el, hogy megnyugtató választ kapjon arra a kérdésre, hogy miként fog üdvözülni, hogy hogyan lesz hozzá irgalmas Isten. Pedig igyekezett úgy élni, ahogy a kor római katolikus tanai előírták. A bizonytalanság azonban egyre nőtt benne. Azt írta, hogy a katolikus tanokat jobban ismerte, mint a Bibliát. Megújulást, megkönnyebbülést hozott azonban számára a Szentírás elfelejtett, eltakart részeinek az újra felfedezése. Kálvin a megtéréséről azt írta, hogy korábban „megátalkodottan azonosult” a római katolikus tanokkal, de Isten kegyelme értelmessé és tanulékonnyá tette és ezután szenvedéllyel merült el az igaz kegyesség tanaiban. Tehát számukra a Biblia tanításának újra felfedezése és az abban talált tanítások lettek a lelki megújulás alapja.

A reformátorok írásainak tartalma alapján azután a huszadik század elején hittudósok a következő őt pontban fogalmazták meg tanításaik summáját, az öt Sola mondást:

  • egyedül, kizárólag az Írás, Isten kijelentett Igéje az ismeret forrása
  • egyedül, kizárólag Jézus Krisztus az üdvösség szerzője
  • egyedül, kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
  • egyedül, kizárólag hit által lehet mienk az üdvösség
  • egyedül, kizárólag Istené a dicsőség

Az előadássorozat egy-egy napján ezekkel a gondolati egységekkel foglalkoztunk. Lelkipásztorunk a kérdések megválaszolására egy világos és hatékony módszert választott, a kontextus módszert, vagyis, hogy a római katolikus Káté szövege mit tanít a reformáció öt fókuszpontját képező kérdésekkel szemben.

A katolikus Káté állításai alátámasztására a Biblia tanításai mellett jelentős mértékben támaszkodott a szent hagyományra, továbbá az Ige egyes kijelentéseit elfedte, figyelmen kívül hagyta, mely jelentős következményeket okozott. A KÁTÉ egymásra épülő belső logikája ugyan hibátlanul megmaradt, de az Isten kijelentésétől eltérő, téves kezdeti kiinduló állítások esetenként téves végkövetkeztetésekre vezettek. Hasonló lett a helyzet egy félregombolt ünnepi öltözethez, ahol az első és utolsó kivételével minden gomb be van ugyan gombolva, de az első – a kiinduló – gomb rossz helyre gombolása következtében az egész ruházat rossz benyomást kelt, az eredeti célját nem érte el, mert az öltözet deformálódott. Az ilyen módon deformálódott teológiát reformálta meg, állította helyre – jelölte ki az üdvösségre vezető egyedül helyes utat – a reformáció. Elhagyta a szent hagyományok tanításait, egyedül Isten Igéjére, az Írásra hagyatkozott, és megszüntette az isteni eredet és az emberi ráhatás elválaszthatatlan, behatárolhatatlan keveredését és az abból eredő következményeket – legfőképpen a bizonytalanságot.

A fentiekkel kapcsolatban tehát alapállításnak kell tekinteni az Igét a 2 Tim. 3,14-16 tanítását: „…maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, a teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre…”

Nagyon fontos megállapítások hangzottak el az előadásban az Írás inspirációja, tévedhetetlensége és tekintélye kapcsán is. Az Írás Isten kijelentése, minden szava igaz, megörökített Ige, tehát megváltoztathatatlan. Isten inspiráció (sugallat) útján leképezi magát az emberi világba, hosszú időn keresztül és sok ember késztetésével. Nem csak benne van az Írásban Isten Igéje, hanem a teljes Írás Isten Igéje. A maga részéről lezárt folyamat, vagyis a meglévőn kívül nincs új kijelentés.

Az Írás tévedhetetlenségének alapja az, hogy szerzője Isten, hogy Isten igaz, és mint igaz Isten képtelen bárkit is hazugságra serkenteni, így az igazságot és a valóságot tárja fel.

A Szentírás tekintélyét is a szerző személyének tekintélye adja, vagyis az, hogy Istentől származik. Ez a tekintély önmagából az Írásból is szemlélhető, amit és ahol az Írásról az Írásban kijelent.

A Szentírás tekintélyének, tévedhetetlenségének figyelmen kívül hagyása, valamint a szent hagyomány tanításának a Kátéba való beszűrődésének az lett a következménye, hogy az üdvösségre vezető út kérdésének tekintetében helytelen megállapításokra jutott az akkori egyház.

  • Elhajlott attól a bibliai kijelentéstől, hogy egyedül Jézus Krisztus az üdvösség szerzője, megjelentek a szentek és Mária, mint társszerzők.
  • Elhajlott attól az isteni kijelentéstől, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk, szerepet kapott az emberi érdem, mivel – álláspontjuk szerint – a bűnesetben nem romlott meg teljesen az emberi természet.
  • Elhajlott attól az isteni kijelentéstől, hogy „…az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” (Gal. 2,6 vagy máshol Ef. 2,8-9)
  • Elhajlott a katolikus Káté abban a vonatkozásban is, hogy míg a Szentírás egyedül Isten dicsőségét hirdeti, és azt, hogy az ember a bűneset folytán a teremtésben kapott isteni dicsőséget elvesztette, addig a Káté tanítása szerinti üdvrendben az ember dicsőül meg. Ezzel eltereli a figyelmet Isten dicsőségéről.

Hol és hogyan jelenik meg Isten dicsősége? Ez volt a téma az ötödik napon. Az Írás megmutatja Isten dicsőségét a teremtett világban, Jézus Krisztus földi testében, a megváltott ember életében. Jézus Istent dicsőítette, amikor eljött emberi testet öltve, és kiábrázolta az Atyát, láthatóvá tette a láthatatlan Istent. Az ember a hite által részesülhet Isten dicsőségében. Kiábrázolhatja Isten dicsőségét az Ő Igéjének hirdetése, a neki szentelt engedelmes élet által.

Kálvin írta magáról: munkásságának legfőbb célja az volt, hogy tanításai hatására a világ Isten dicsőségének színterévé váljon.

Az ApCsel. 5,38-39-ben Gamáliel mondja Jézus követőiről: „…ha embertől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül, ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni…”

A reformáció kezdetétől eltelt 500 év nagy idő még Gamáliel gondolatai szerint is. Minket, Jézus Krisztusban hívőket mégsem az eltelt hosszú idő tesz bizonyossá, hanem a Szentlélek bizonyossága, hogy a reformációban Isten örök végzése valósult meg. Isten kijelentett Igéjéből egy vessző sem veszhet el. „Az ég és föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” – igaz, hogy világosságra kerüljön, hogy egyedül Isten kijelentett Igéje az Írás ad helyes tájékozódást üdvösségünk felől, hogy egyedül Jézus Krisztus érdeméért, hogy egyedül kegyelemből van megigazulásunk és örök életünk, hogy egyedül hit által lehet mindez a miénk, és hogy egyedül, kizárólag Istené a dicsőség. Soli Deo Gloria!

 

G. Szabó László, presbiter