Ajánló

Legfrissebb album

Dunamocs 2016 s2016. március 19-én közösségünk a felvidéki Dunamocson a testvérgyülekezetünknél volt látogatóban. Reggel 7 óra 30-kor indultunk a Csobánka téri parkolóból. Kirándulásunk egy reggeli áhítattal kezdődött, melyet lelkészünk, Sipos Aba Álmos tartott. Ezután Békefi György, gyülekezetünk gondnoka ismertette a napi programot.

Első állomásunk Komáromban a Monostori erődnél volt. Rövid technikai szünet után idegenvezetőkkel végiglátogattuk az erődítmény részeit. Sok érdekes történelmi esemény felidézésére került sor, az erődítmény lelkiismeretes idegenvezetői által. Megismertették velünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik nagy egyéniségét, Klapka Györgyöt.Dunamocs 2016 2

Következő állomásunk már a Duna túloldalán Révkomáromban volt. Itt megnéztük az Aranyember házát, onnan további úti célunk a Református Nagytemplom volt. Itt a gyülekezett gondnoka, Ilonka néni fogadott bennünket, aki mindenki számára megnyerő személyiségével, egy történelmi áttekintést adott az irodalom egyik legismertebb egyéniségéről, Jókai Mórról, és annak családjáról, továbbá ismét képzeletünk elé varázsolta a történelem egyik nagy alakját, Klapka Györgyöt, annak hősies helytállásával és cselekedeteivel. Ilonka néni „irodalmi és történelmi” előadását, és egész személyiségét áthatotta az Isten iránti hite és szeretete, amelyet átadott a hallgatóságnak is.

Dunamocs 2016 3Rév-Komárom városának megismertetésében köszönetet mondunk közösségünk gondnokának, Békefi Györgynek. aki lelkiismeretes felkészültségével varázsolta el a gyülekezetünk hallgatóságát. Megkoszorúztuk Klapka György és Jókai Mór Emlékművét. A kedvezőtlen időjárása ellenére a hangulatunk vidám volt.

Innen utunk Dunamocsra vezetett, ahol a kultúrházban a testvérgyülekezetünk lelkes tagjai finom étellel és itallal - bográcsgulyás, pogácsa, üdítők, helyi borok és sütemények - vártak bennünket. A szeretetteljes vendéglátás mellett megcsodálhattuk a gombokból készült képeket, majd azt követően részt vettünk a helyi református templomban tartott áhitaton, melyet Dobai Sándor lelkipásztor tartott. Dunamocs 2016 4

Azután megkoszorúztuk a református templom udvarán lévő 1848-49-es hősök emlékművét. Részünk volt egy helyi hagyományőrző falumúzeum megtekintésében is, mely szintén maradandó élményt nyújtott számunkra.

Késő este, utunk Budapest felé vezetett, útközben láthattuk a kivilágított gyönyörű esztergomi bazilikát, és a Mária Valéria Duna-híd elkápráztató fényeit. Utunk terv szerint zajlott, este 8 óra 30-kor visszaérkeztünk a békásmegyeri parkolóba. A kirándulók feltöltődve, új ismeretségeket kötve tértek haza.

Köszönetet mondunk a szervezőknek, és reméljük, hogy sok szép ilyen kirándulásban lehet még részünk.

B. Zsuzsa & Sz. Ida & M. Zsóka & B. Zoltán

 

(további képek a képgalériában találhatók)